Kérdezni szeretünk, nem válaszolni. Kérdőre vonunk, de felelősséget nem vállalunk. Kritizálni nagyon tudunk, viszont önkritikánk nincs. Jogaink vannak, de kötelezettségeink nincsenek. Érdekeinket akarjuk érvényesíteni, nem kompromisszumot kötni. Az érdekünk lehet etikátlan, tisztességtelen, jogsértő és akár bűncselekmény is. Az érdekünk attól az érdekünk, hogy számunkra előnyökkel jár, még ha ez másoknak erkölcsi vagy éppen anyagi kárt is okoz.
Vevőként, bérlőként, eladóként és bérbeadóként érdekünkben áll az ingatlanost megkerülni, nem betartani a vele kötött szerződést vagy bármilyen szóbeli megállapodást. Az ingatlanost kutyába sem kell venni, mert az ingatlanosnak érdeke, hogy akár olyan szerződést írasson alá, olyan elvárásokat támasszon, ami később tisztességtelen és jogszerűtlen előnyökhöz juttathatja. Kiadni a lakást egy olyan bérlőnek, amit mi találunk és nem az ingatlanos, az a mi anyagi érdekünk elsősorban. Nem számít, hogy megnézzük az ingatlanos bérlőjét. Lehet, hogy sokkal normálisabb, jobban bele illik a lakóközösségbe. Nem várjuk meg, kiadjuk gyorsan a lakást az első fizetőképes bérlőnek, még mielőtt az ingatlanos odaér, és akkor a találkozó előtt pár perccel lemondjuk az ingatlanost. Az a bérlő, aki az ingatlanossal megy, pedig értetlenül áll a történtek előtt, hogy neki azt ígérték ő lehet az első, aki megnézi. De az ingatlan tulajdonosának nem ez volt az érdeke, még ha a társasháznak már viszont az lenne, hogy a lehető legalkalmasabb személy költözzön be, ne pedig a lakás tulajdonosának anyagi érdekei írják ezt felül.
De miért is történne ez másképp, ha egy lakás eladásánál sem az számít, hogy olyan vevő vegye meg a lakást vagy a házat, akit a szomszédok és a környezet is megkíván! A lényeg ma még mindig az, hogy kifizesse a vételárat, a többi nem számít. A tulajdonos vagy az ingatlanos figyel-e erre? Nem lehet tudni. Lehet néha igen, aztán az is lehet, hogy soha.
Ez végül is egy olyan ország, ahol csak azt látjuk és halljuk meg, arról beszélünk és csak azt fogadjuk el, ami mind érdekünkben áll. Az érdekünk az zene a füleinknek, minden más csak propaganda és hazugság. A mi igazunk az igaz, az minden és mindenki érdeke felett álló. Magunkra figyelünk, nem másokra. Magunkért küzdünk, nem másokért. Ez az érdekünk, így szocializálódunk. A szólásszabadság azt jelenti nekünk, hogy csak annak szabad beszélni, akinek a véleményét érdekünkben áll tudni. Mindenki más fogja be a száját, kussoljon, mert úgy is csak ellenünk, az érdekeink ellen agitál. Ha az érdekeink úgy kívánják megalkuvóak vagyunk, szélkakasok, úgy táncolunk, ahogy az érdekünk fütyül.
Csak a véletlen műve, hogy például egy lakásvásárló az mennyire lesz szomszédbarát. Mert a szomszédokról mindig sok szó esik. Az akár a bérlőket és a vevőket is nagyon tudja érdekelni, de még az ingatlanost is és a lakáshirdetésekben is gyakran hívják fel rájuk a figyelmet. Amikor már viszont a bérlő, a vevő vagy az ingatlanos kerülnek a nagyító alá, hogy megnézzük mennyire lennének ők megfelelőek, együttműködőek, kompromisszumkészek, azt leggyakrabban személyes támadásnak élik meg. Az már egy olyan határ átlépése, ami nem áll az érdekükben. Főleg olyankor, amikor ők is csak olyan emberek, akik a saját érdekeiket akarják érvényesíteni minden áron.
De ott vannak a rejtett problémák, műszaki, emberi, társasházi, pénzügyi. Hol látni olyan lakáshirdetést, hogy a lakás penészesedik, vagy minden évben beázik, vagy sok a betörés a házban és a környéken? Rossz közösképviselettel lakás eladó vagy kiadó hirdetés sincs. Ott vannak a súlyos társasházi gondok, ahol tele lehet a ház nemfizetőkkel, adóssággal. Az önkormányzati tulajdon általában csak bajt jelent egy társasház életében. Elsősorban nehezen kezelhető lakókkal, másodsorban pedig behajtathatatlan adóssággal, amikről lakóként ott élve vagy az első közgyűlésen fogunk szembesülni.
Sem vevőként sem bérlőként nem áll érdekünkben olyan társasházban élni, ami nem igazán élhető. De nem csak a használt lakások piaca kritikus ilyen szempontból. Az új építésű lakásoknál az építtetőnek a költségek minimalizálása az érdeke. Nem azzal reklámozza a lakásait, hogy a legolcsóbb anyagokat, a legolcsóbb munkaerőt és a legolcsóbb technológiákat alkalmazza kivitelezéskor. Mindenből a minimum az érdeke, egyet kivéve, a lakások eladási ára. Az értékesítő viszont már arról fog beszélni, hogy itt minden világszínvonalú, miközben a munkaerőt elnézve erős kétségeink támadhatnak. Erős gondolat, de a magyar munkaerő magyar színvonalra képes!
Egy rendszerben a leggyengébb láncszem minősége határozza meg a teljes rendszer minőségét. Aki nem járt még társasházak építésén, annak érdekes élmény lehet, ha azt feltételezi, hogy az elkészült ház és a lakások minősége a munkaerő minőségével egyenesen arányos. Az építőipar nem agysebészet, de attól még olyanok végezhetnék, akik képesek minőségi munkát végezni. De általános probléma, hogy sokszor nem képesek. Izgalmas kérdés ez manapság, amikor az építőipar emberhiánnyal küzd, de munka meg lenne. Ilyenkor még inkább alkalmazzák azt, akit egyébként nem kellene. Ez az építőipar érdeke, nem a lakásvásárlóké. Darabra mérni az építőipari munkaerőt ugyanúgy nem lehet, mint darabra mérni a vevőt, bérlőt, a lakást és az ingatlanost, de még az építtetőt sem. Élhetnénk érdekközösségben is, de ma még inkább az érdekellentétek határozzák meg a mindennapjainkat, nem csak a lakáspiacon, hanem a magán- és közéletben egyaránt.
Kép: Isztanbul, Törökország, Instagram
Az építő kritika szellemében a vitaindító bejegyzés kommentelhető, továbbgondolható. Csak hangosan gondolkodunk, ezért a tévedés jogát fenntartjuk. A témával kapcsolatban további kérdéseikre szívesen válaszolunk. Keressenek minket, csatlakozzanak hozzánk Facebook oldalunkon.
Kérjük, figyeljenek ránk, mert mi figyelünk Önökre.
Köszönjük.
Ingatlanműhely