2017-től újra van infláció. Igaz, senki inflációja ez, ahogy csúfolják, mert ennél gyakorlatilag mindenki magasabb áremelkedést érez, de az egy másik történet. 2014-2016 között még ennyi mérhető infláció sem volt. Amikor a (bank)betéti kamatok nem értelmezhetőek egy átlagember számára és hitelkamatok is olyan alacsonyan vannak, hogy egyesek még kimondani is furcsának érzik, na akkor minden mért infláció számíthat, hatással lehet ránk, a gondolkodásunkra. Csak egy picit másképp.
Azt már nagyjából mindenki elfogadja, hogy a lakáspiac 2016-ban veszített a lendületéből és ez 2017-ben sem változott. Ettől függetlenül azt gondolnánk, hogy sok minden miatt lehet ingatlant venni. Mondjuk azért is, hogy a pénzromlást így kerüljük el. A lakásárak növekedéséről „minden étkezőasztalnál” tudnak. Pont ezért racionális döntésnek tűnik, hogy az infláció elől menekülhetnénk ingatlanba is. Vannak ennek hagyományai is nálunk. 20 éve, az első modern értelembe vett lakáspiaci boom kezdetén divat volt a felesleges kp-t lakásokba tenni. Ma viszont már nem divat. Feltehetnénk a gyors kérdést, hogy miért? A pénz az pénz. Mi értelme van a bankban tartani, ha a pénzromlás miatt a forint nem egyre többet, hanem inkább egyre kevesebbet ér?
Az egyik nyilvánvaló ok, hogy van az az infláció, amit tolerálunk. Pár százalék infláció miatt még nem rágjuk le a körmünket. A bérek is dinamikusan nőnek, a megtakarításaink is tudnak ilyenkor hízni, amiért főleg jobban toleráljuk az inflációt. 20 éve ez sem így volt. Azt is leszögeznénk már most, hogy a bérek sosem tudnak elég gyorsan nőni, mi emberek, tömeges azt mondjuk, hogy most már a bérünkkel ki vagyunk békülve. Az életünk gyorsabban drágul, mint ahogy a bérünk növekszik. A vágyaink, a fogyasztásunk nem feltétlenül egyenesen arányosan nő a bérünkkel. Általában a fogyasztásra, akár ezen belül lakásvásárlásra mindig úgy érezzük, hogy egyre több és több pénzre van szükségünk.
A lakásvásárlás a legtöbbünknek inkább fogyasztás, mint befektetés. Érzelmi döntés, mint egy szép autót venni. A függetlenség, a szabadság, az önállóság jelképe mind a saját lakás és a saját autó is Magyarországon.
A lakással az a szerencsénk, hogy nehéz nullára csökkenteni az értékét. A pénzünk a lakásunkban nem veszik el, ezért is jó saját lakásban élni és nem bérleti díjat fizetni – érvelünk sokszor. Viszont van itt valami, amiről képesek vagyunk elfeledkezni.
Ha az infláció senki inflációja, akkor a lakásárak miért lennének mindenki lakásárai?
Pont a mi lakásunkra a lakáspiaci folyamatok nem biztos igazak. Így jön a képbe az infláció. 1 éve már inflációval élünk, de nem aggódunk, mert a lakásárak növekedése ebben az elmúlt 1 évben az infláció többszöröse volt, legalábbis ezt mondják. Na igen, de mi van akkor, ha nem?
Mi van akkor, ha a mi lakásunk ára nem változott az elmúlt egy évben egy forintot sem?
Azt mondják ez lehetetlen? Ilyen nincsen, mert minden lakás ára egyszerre nő vagy csökken. Mi meg azt mondanánk, hogy ilyen nincs. Vannak szerencsésebb lakások, akik a sor elején vannak és vannak, akik a sor végén és vannak olyanok, amit nem is akarnak annyira megvenni. Hosszú az a sor, és hogy a mi lakásunk hol van a sorban, azt nem nem feltétlenül tudjuk az „étkezőasztalnál ülve” megmondani.
Azt már látja nagyjából mindenki, hogy az elmúlt 2 évben a vevők azért nem taposták egymás lábát, hogy vásárolhassanak. Általános igazság a lakáspiacon, hogy általában azt árulják, amit nem keresnek a vevők és azt keresik a vevők, amit éppen nem árulnak. 2016-tól kezdve a vevők válogatósabbak vagy óvatosabbak lettek?
A lakásárnövekedésről szóló híreket ugyan úgy élik meg az eladók, mint a vevők?
Egyértelmű, hogy nem. A vevőkben sokkal hamarabb merül fel a kérdés, hogy az „Én potenciális lakásom ára tényleg tovább nőne?”. Az eladók viszont szentül meg vannak győződve, hogy az ingatlanuk évről évre többet ér. Ha sikerül azért az árért eladni, mint gondolták, akkor igazuk van. Ha nincsen igazuk, mert úgy érzik, hogy ennyiért 2 éve is eladhatták volna, akkor már mindjárt kiderül, hogy most éppen miről is beszélünk.
A lakásárak növekedése ugyan úgy infláció, senki inflációja
Egyre többet kell fizetni „ugyanazért a lakásért”, és ha mi lakásunk nem ugyanaz, hanem egy másik? A vevők és az eladók inflációja lenne a lakásárak növekedése? Kötve hisszük. Az biztos nem a közös nevező. A lakáspiacon az is általános jelenség, hogy több eladó és több vevő van jelen, mint ahányan egy évben üzletet tudnak kötni. Attól, hogy valaki fizetőképes, még nem biztos, hogy tud vásárolni, mert az érzelmei is irányítják. A vevők valószínűleg jobban aggódhatnak a jelenlegi lakáspiacon az „étkezőasztalnál” ülve is, mint az eladók. Attól, hogy valakinek eladható lenne a lakása, még nem biztos, hogy meg is veszik. De emiatt még nincs aggodalom a lakáspiacon, mert az eladók önbizalomtól duzzadnak, szinte simogatják őket a lakáspiaci hírek, pedig 2017-ben is kevesebb, mint az ingatlanok 4%-a cserélt gazdát. Közben annak a kevesebb, mint 4% lakásnak is az árnövekedése lassul, a vevők pénzének az értéke meg romlik 2017 óta. Ez sem egyformán és ez sem ugyanúgy és ugyanazt jelenti, de 2018-ben tovább folytatódnak ezek a folyamatok. Egy „étkezőasztal” mellett meg egyre nehezebb megítélni, hogy melyik kinek a barátja és kinek az ellensége.
Kép: Instagram
Az építő kritika szellemében a vitaindító bejegyzés kommentelhető, továbbgondolható. Csak hangosan gondolkodunk, ezért a tévedés jogát fenntartjuk. A témával kapcsolatban további kérdéseikre szívesen válaszolunk. Keressenek minket, csatlakozzanak hozzánk Facebook oldalunkon.
Kérjük, figyeljenek ránk, mert mi figyelünk Önökre.
Köszönjük.
Ingatlanműhely
