A lakáshiteleink mégsem annyira olcsóak, mint amennyire mi azt kommunikáljuk saját magunk felé. Ismét becsapjuk magunkat, ha a viszonyítási alapunk nem megfelelő. A nemzetközi kitekintés a lakásáraink értelmezése mellett, most éppen a lakáshiteleinket helyezi más megvilágításba. Kiderül, hogy mégis csak nálunk a legdrágább a hitelezés a régiónkban, hogy valami akkor sincs itt rendben, amikor éppen arról beszél mindenki, hogy jó úton haladunk.
Az út a fontos, nem a cél
Összeesküvés-elméletek kedvelői a marxista antikapitalista gondolatok alapjain keresztül magyaráznák az itthoni jogszerű uzsorát. A portfolio.hu cikke viszont szakmailag keresi a magyarázatot a drága magyarországi hitelezésnek.
Olcsó hitelezés nálunk csak akkor van, ha az állam, a befizetett adónkból ahelyett, hogy oktatásra, egészségügyre, esetleg bármilyen hasznos beruházásra költené, a bankoknak adja. Ezt hívják államilag támogatott hiteleknek.
Ami első hallásra nagyon jól hangzik, mert az állam pénzét nem érezzük annyira sajátunknak – pedig az – végső soron mégis csak hatékonyabb piacra utalna, ha nem lenne a hitelezésnek Magyarországon felára, amit így vagy úgy, de megfizettetnek velünk.
A felár mögött szakmai érv kimondatlanul is, hogy az OTP Bank hegemóniája, dominanciája az árazásban is tetten érhető. A magyar bankrendszer – amiben tudjuk, hogy évek óta a magyar jelzőn van a hangsúly – nem egy igazi versenypiac. Az OTP befolyása olyan elképzelhetetlenül erős, hogy miért lepődnénk meg azon, hogy a bank vezetője az ország leggazdagabb embere. A bank pedig polipszerűen öleli át az országot és mint egy igazi monopólium, céljainak oltárán áldozza fel az országot. Teheti ezt azért, mert a bank, a hitel szinonimája a magyar nyelvben az OTP. Nem bízunk másban, nem ismerünk más bankot, meg egyébként is magyar. Aztán kiderülhet, hogy a protekcionista gondolkodás, a minden mögött meghúzódó divatnacionalizmus, a hazai lakáshitelezés versenyképességét negatív irányba is befolyásolhatja, de legalábbis többet árthat, mint segít.
Lovas nemzet vagyunk, csak sosem a lovon ülünk, hanem egyik oldaláról esünk át a másikra – ismételhetjük újra és újra ezt a metaforát.
A devizahitelezést ellenségnek kiáltottuk ki az ilyen hiteleket nyújtó bankokkal együtt. A forinthitelezés hirtelen az ismeretlenből ismerős barátunk lett, hiszen magyar és nincs árfolyamkockázat, de van kamatfelár és van kamatkockázat, ami akkor sem a barátunk, ha forintban mérik.
Az ellenség nem tűnt el, csak átalakult és nemzeti színbe öltözött, mert a marketing már csak ilyen egyszerű.
Ha a fiatalság a jövő, akkor a miénk fogy
A hitelfelvételi hajlandóságunk folyamatosan nő, a kockázatvállalási hajlandóságunkkal együtt. Nyugalommal tölt el minket, hogy a béreink nőnek közben, még ha halljuk és látjuk a közvetlen környezetünkben, hogy ennek az oka inkább a kivándorlásban keresendő, a népességfogyásban, az elöregedő magyar társadalomban. Nem dolgozunk jobban, nem ér többet a munkánk, csak a munkáltatóink rá vannak kényszerülve, hogy emeljenek, nehogy mi is külföldre menjünk dolgozni vagy másik céghez, ami többet ajánl. Hol érdekel minket, hogy az ilyen bérnövekedés nem fenntartható, esetleg káros. A lényeg, hogy többet tudunk a tejbe aprítani. A rövid távú előnyökért bármit fel tudunk áldozni sajnos. A gazdasági növekedésünket is az EU pénzek „két kézzel történő esztelen” szórásának köszönhetjük, amivel jól el tudjuk fedni ideig óráig, hogy a pénzköltés nem egyenlő a termeléssel, a termelékenység, a hatékonyság növelésével. Más pénzét költjük, mint a bankhitelek esetében, de közben gazdagabbnak és sikeresebbnek hisszük magunkat. Ennek pedig ára van, felára, amit a lakáshitelpiacunk is tükröz.
A magyar gazdaság látszatgazdaság, amit a bankok beáraznak rövid és hosszú távon is hiteleikben. A gazdasági mutatóink önbizalmat ébresztők, jól kommunikálhatók, de olyan ez mint a vihar előtti csend.
Ha egy pókerasztalnál ülnénk, akkor azt is mondhatnánk, hogy túl sokat blöffölünk, de pl. az OTP átlát rajtunk és még mindig túl kockázatosnak ítéli meg a hazai piacot, meg is kéri a bank az ő pénzének az árát. Ez pedig lehet önbeteljesítő is. Ugyanis amitől félünk az irányítja a döntéseinket. Minél inkább el akarjuk kerülni, miközben mindig úgy érezzük, hogy az úton felé tartunk.
Az építő kritika szellemében a vitaindító bejegyzés kommentelhető, továbbgondolható. Csak hangosan gondolkodunk, ezért a tévedés jogát fenntartjuk. A témával kapcsolatban további kérdéseikre szívesen válaszolunk. Keressenek minket, csatlakozzanak hozzánk Facebook oldalunkon.
Kérjük, figyeljenek ránk, mert mi figyelünk Önökre.
Köszönjük.
Ingatlanműhely