Ugyanaz az érzés foghat el minket, amikor a luxus pontos meghatározását akarjuk megfogalmazni. Igen, az érzés, ami egyszerre olyan egyszerű és közben mégis valamiért többszörösen összetett mondatot facsar ki belőlünk. Még bele is zavarodhatunk, igen, elveszíthetjük a fonalat. Ha már zavarba érezzük magunkat gyorsan rá is vághatjuk, hogy mindenkinek mást jelent. Rébuszokban beszélünk róla, igen, rébuszokban, ezért bármire, bármikor és bármiért ráfoghatjuk. Ismét forogjanak azok a (fogas)kerekek a fejünkben és gyakoroljunk gondolkodni. A magyar lakáspiacon a luxus határozottabb fogalom, mint azt most ebben a pillanatban sokan hirtelen meg tudnák maguktól fogalmazni. Annyira triviális, álmodozunk róla. A magyar lakáspiac sok szempontból egyedi karakterisztikája miatt nehéz falat nem csak egy külföldi gyomornak, de még egy hazainak is. Miért? Mert nem akarjuk megérteni, meg- és kiismerni, csak hazai és nemzetközi sztereotípiákon keresztül megítéljük. Igen, ítélkezünk a lakáspiac felett, mivel rend kell a (lelki)világunkban, hogy képesek legyünk irányítani. A szánkat tátjuk, a fejünket vakarjuk, károgunk, mint az izgága varjak ősszel a gesztenyefa körül. Kapargatjuk a gesztenyét mi is a lakáspiacon ösztönösen, mint a varjak. Lehetnénk tudatosabbak? Igen, igen és igen, már hogyne lehetnénk! Olyan sok kérdésben intelligensen tudunk gondolkodni. Az ingatlan körül sok a zűrzvavar, hiába sokunk egyetlen és kizárólagos igazi vagyona. Ennek ellenére, mégis infantilisen beszélünk és gondolkodunk a lakáspiacunkról. Gyermeteg, naiv és meseszerű világ, ahol Piroska, a farkas, a nagymama és a vadász klasszikusában érezhetjük magunkat. Ha hirtelen nem emlékeznénk pontosan a mesére, olvassuk el újra, főleg, ha kisgyerek van a családban. A mesék világától, igen, azért is nehéz elszakadni, mert egy gondtalan és felelősség nélküli világra emlékeztetnek minket. Ugye, milyen közhely, amikor azzal jövünk, hogy „mi nem akarunk felnőni, vagy az „örök gyerekek vagyunk” gondolkodásmód. A felelősségvállalás ritka gondolkodásmód a lakáspiacon? De miért fontos ez, amikor a luxus fogalmát akarjuk egyértelműen, félreérthetetlenül, rébuszok nélkül meghatározni? A szavaknak súlya van, még akkoris, ha nem érezzük. Igen, ha felelősséget tudunk és akarunk is vállalni azért, amit állítunk az egy hosszútávú gondolkodást jelent. Igen, nem csak túlélni kell a pillanatot, hanem megélni is. A máról holnapra élés, vagy a nem, nem változatatok semmin (nem javítom meg), amíg el nem romlik általánosnak nevezhető életmód, mind közrejátszanak abban, hogy a luxust miért érjük félre olyan könnyedén.
Kompromisszumok nélkül
A hosszú be- és rávezető célja a gondolkodás segítése. Tanuljunk meg gondolkodni és megtanulhatunk élni – különböztet meg minket sok ösztönös állattól. Az otthonaink és a lakhelyünk pedig egyértelműen kiemel minket az ösztönök világából. Az otthonaink általában a kompromisszumokról szólnak. Ha tehát a luxusotthon fogalmán gondolkodunk kompromisszumról nem beszélhetünk. Mit jelent a kompromisszum az otthonnál?
1. Sokunknál az elhelyezkedés jut eszébe legelőször
Nem véletlenül. A hely az ingatlan egy fix adottsága. Az ingatlan „földhöz ragadt”. Magyarországon sem mindegy, hogy hol van az az ingatlan. Na ez nem egyszerűen egy települést jelent, hanem sokkal inkább GPS koordinátákat. Kinek ne lenne kedvenc helye ilyen pontossággal meghatározhatóan. De menjünk tovább.
2. Ha megvan a hely, akkor a második helyen a méret lesz
Egy luxus ingatlan az nem kicsi. Sőt, egy luxus ingatlanról mindenképpen a nagy terek jutnak eszünkbe. Nincs olyan, hogy nem fér el még egy gyerek, vagy nem tudjuk berendezni, mert valamilyen bútor túl nagy lenne benne.
3. Azt már tudjuk, hogy számunkra különleges helyen van, tágas, akkor harmadik helyen ott lenne gyorsan az a gondolat, hogy mi terveznénk meg
Ez az a pont, amikor a luxus érzése igazán magával ragadhat minket. Micsoda ajándék az élettől az, aki a számára kedves helyen egy nagy ingatlant tervezhet. Igen, a tervezés azt jelenti, hogy nem készen veszünk valamit, hanem építtetünk magunknak, még hozzá biztosan építésszel, szép látványos tervek alapján, ismét kompromisszumok nélkül. De akkor eszünkbe jut, hogy nem csak GPS koordináták számítanak, a nagy ház professzionális tervei, de kell hozzá egy telek is.
4. Nagy házhoz nagyon nagy telek is kell.
Itt most meg is állnánk egy pillanatra, mert összefoglaljuk, hogy a luxus ingatlan alapvetőleg továbbra is a föld birtoklásáról szól. Olyan ősi kötődésünk van a földhöz még a 21. században is, ami mára már luxus lett, mert egyre inkább elszakadtunk tőle. Egy kompromisszumok nélküli föld, a ház és annak épített környezete (pl. kert), mindig a luxust jelentették. Semmi sem változott az évezredek alatt. Ez mindig a társadalom felső szűk rétegének adatott meg. Ma is így van ez. A magyar gazdagok nem társasházakban laknak. A szintén sosem meghatározott „felső tízezer” Magyarországon lehet, hogy birtokol társasházi lakásokat – de a luxust a kertes házak különleges darabjai testesítik meg számukra.
Társasház = kompromisszum
A luxus társasház fogalma ezért is ellentmondásos. A kompromisszum nélküli élet egyik tulajdonsága az én házam az én váram életérzése. Egy társasház az a „mi várunk”. Minél nagyobb, ez annál igazabb. A nagyszámú lakásokkal rendelkező tömegházak nem jelentenek ma sem luxust Magyarországon, ha régi, ha új az. Képviselhetnek valamilyen életérzést, amit mindig és mindenkor beárnyékol a társasház kompromisszuma. A társasházi lakás minden kötöttséget megtestesít, ami ellentmond a luxus alapvető fogalmának. Budapesten és Magyarországon is félreértették a világ társasházépítő trendjeit. A társasházépítések elsősorban tömeglakásokat jelentenek. Vannak egyedi elhelyezkedések a világban, ahol csak lakásokban lehet élni. De amely városban lehet saját földünk, amire építkezhetünk, az mindig sokkal magasabb életszínvonalat képvisel. A saját ház, saját kerttel, a saját földünkön, minden városban a luxushoz vezető utat jelképezi, már ahol ez lehetséges. Budapesten és Magyarországon ez pedig lehetséges. Budapest belvárosában is kereshetjük a luxust, de teljesen felesleges. A régi és új társasházakat teljesen kizárhatjuk, egyik sem képvisel semmilyen szinten sem luxust. Összezavarodtunk? Hirtelen mindenkinek csak társasházak vannak a fejében, amikor a budapesti belvárosra gondol. Drága is a belváros, amitől még nem lesz egy ingatlan sem luxus ott. A budapesti gazdagok nem is élnek a belvárosban és eszük ágában sincs odaköltözni. Vannak városok, ahol a belváros a luxus ingatlanok piaca, de Budapest és általában Magyarország nem ilyen. A budapesti belváros is „eltársasházasodott”, alig találni már a 6. kerület villanegyedében önálló, egylakásos villákat. Tömegigényeknek megfelelő, tömegtermék lett a belvárosi lakás, amiknél óriási különbségek lehetnek életszínvonalban, de attól még a luxus szigorú követelményeinek nem felelnek meg. A pesti kerületekben a luxus ezért fehér holló. Budapest a luxus ingatlanok piacát tekintve egyoldalú város, amit az itt élők tudnak és tisztában is vannak vele.
Budán van a luxus házak piaca Budapesten
Budapest még abból a szempontból is egyedi, hogy a különleges elhelyezkedések mind Budán találhatók. Egy saját ház az I. kerület különleges részein, mint a budai várhegyen (igen, vannak ilyenek), egy saját tervezésű családi ház a Gellérthegyen, Naphegyen nagyon keveseknek adatik meg. A 2. és 12. kerület a klasszikusnak nevezhető budai luxus házak terepe.
6. Igen, eljutottunk oda, hogy Magyarországon, a ház a luxus alapja, a saját, önálló ház
A luxus házakat nem nagyon mutogatják magazinokban. A luxus ingatlanokat általában csak a szomszédok látják kívülről. A lakóik sem „túl hangosak”, alig látni őket, nem hívják fel magukra a figyelmet. Az ilyen ingatlanok építése, értékesítése sem óriási csinadrattával történik. Szépen, csendben, nyugodtan. Ettől még néhány körül „zavar lehet az erőben”, mert sokszor, vagy szinte mindig természetvédelmi területen épülnek. Ez pedig magában hordozza a konfliktust. Erre jó példa a Gellérthegy északi oldala, ahol mindig épül egy-egy ház csökkentve így a zöld felületet.
7. A természet közelsége szinte minden luxus lakóházra jellemző
Ez alól nem kivétel Budapest sem, ahol a budai hegyek és dombok között lapulnak meg a különleges házak. Jó, azért van néhány, amit nem nehéz észrevenni. Így eljutunk oda, amiért fontos volt ennyit gondolkodni a luxus fogalmán. Ha jobban megértjük a luxus fogalmát, nem fogjuk mindenre használni teljesen feleslegesen.
8. Világossá válhat számunkra, hogy amire vágyunk, az nem is tartozik a luxus kategóriába
Mint az az „álmaink nője vagy férfije, akivel szívesen eljátszanánk egy kicsit, de nem szeretnénk, ha gyerekeink anyja vagy apja lenne”. Igen, álmodozunk róla, de nem biztos, hogy vágyunk rá. Egy szép, elegáns, nyugodt és kellemes otthon, nem feltétlenül tartozik a luxus világához. Még jó hogy nem! Nagy baj lenne a világgal, ha csak luxus otthonokban lehetne kényelmesen élni. A lakáshirdetések mégis „szenvednek” teljesen indokolatlanul a luxus szó felesleges használatától. Rosszul használjuk, mert mást akarunk vele kifejezni, mint amit valójában jelent. Leginkább az eladó/kiadó lakás vagy ház árát próbáljuk meg vele (ön)igazolni. Szükséges? Tényleg nem tudjuk helyettesíteni a luxus szót olyan kifejezéssel, amivel talán tényleg valódi tartalommal tölthetjük meg azt a bizonyos formát? Ha igen, akkor törekedjünk rá, hogy kerüljük a luxus szó használatát és beszéljünk érthetően egymással a lakáspiacról. Ha meg akarjuk érteni egymást és a lakáspiacunkat is, a gondolkodásmódunkon érdemes lenne változtatni 2017-ben. Inspirálhatna minket ez is az új évben, ami nemcsak egy lehetőség, amivel élhetünk, de egyben felelősség is, ami nyomasztó súlyként húzhatja a vállunkat.
Képek: Ingatlanműhely
Az építő kritika szellemében a vitaindító bejegyzés kommentelhető, továbbgondolható. Csak hangosan gondolkodunk, ezért a tévedés jogát fenntartjuk. A témával kapcsolatban további kérdéseikre szívesen válaszolunk. Keressenek minket, csatlakozzanak hozzánk Facebook oldalunkon.
Kérjük, figyeljenek ránk, mert mi figyelünk Önökre.
Köszönjük.
Ingatlanműhely