A környék, ahol élünk, lehet állandó és lehet természetesen változó. Sosem lehet az ember elég biztos abban, hogy az az utca nem tartogathat kellemes vagy kellemetlen meglepetéseket a számára. Egy csapásra megváltozhat az élet, a hangulat. Most pedig nem egy filmről beszélünk, hanem a hétköznap valóságáról. Az otthonaink értékénél szinte elsőszámú tényezőnek az elhelyezkedést, a közvetlen környezetét határozzuk meg. Viszont van ebben azért jócskán ellentmondás is. A tiszta és rendezett utcákat már kevésbé érezzük olyan fontosnak. A szemét, a „nyilvános wc”, a kutyagumi főleg a belváros problémája Budapesten. Na jó, nem a problémája, mert a lakásárakra ez nem hathat. Problémának meg csak azt lehet tekinteni, ami erre kihatással van, gondolhatják mind az eladók-vevők és bérbeadók-bérlők. A drága, mások szerint túlértékelt pesti belvárosnak nem csak az árait nehéz megszokni. Mindig a lábunk elé kell nézni, ehhez hozzá lehet szokni, és azt is meg lehet tanulni, mikor veszünk levegőt az orrunkon és mikor nem, ha kellemetlen szagokat érzünk. Beárazta ezt már a város, vagy inkább egyszerűen nem vesz róla tudomást. Kukabűz, fekália, vizelet, hányás és a szemét, lehetne a város szexepilje. Nem kell ehhez sötét sikátorokba elmenni, vagy csak a budapesti éjszakában elmerülni, a legmenőbb belvárosi környékeken fényes nappal is részesei lehetünk az élménynek. A hajléktalanok, az általuk elfoglalt közterületek, vagy amikor felszállnak a tömegközlekedési eszközökre, már csak hab a tortán. Hozzá tartozik ez az igazi budapesti hétköznapokhoz. Szemet hunyunk és orrot befogunk, amikor és ahol kell.
De nem kell ehhez a belvárosban élni, hogy a problémát kizártnak tekintsük az életünkből. Nyugodt kertvárosi utca, valahol Budán, drága telkekkel és házakkal. A nyugalom szigete, elitista, átlagon felüli lakásárakkal. Aztán mégis csak a lábunk elé kell nézni, mert az utcában helyi szintű gerillaháború folyik. Úgy néz ki, hogy a környékbeli kutyatartók pikkelnek pont erre az utcára. Azt azért nem olyan nehéz észrevenni, hogy lépten nyomon kutyapiszok van a járdán és a mellette lévő kisebb kertek és fák alatt is. Feltűnt ez az ott élőknek is, akik megteszik a tőlük telhetőt, de folyamatos az utánpótlás. Talán még ők sem hiszik el, hogy ez pusztán a véletlen műve, esetleg a történet passzív alanyainak, a kutyusoknak, ez lenne a „kedvenc” utcája. Lusta és sznob gazdikról sem beszélhetünk, akik fittyet hánynak, hogy a kedvencük éppen hol és mit csinál. Tudatos, megtervezett és megszervezett akcióról van szó. Az utca fáin plakátok jelzik a háborút. Nyers és egyértelmű a propaganda. Pótolni is kell őket, mert bizony néha valahogy elfújja őket a szél. Biztosan a szél az, hát ki más lenne képes arra, hogy csak úgy letépje őket! Idillinek koránt sem nevezhető helyzet bármelyik csendes kis utcácskában bekövetkezhet. Ugyanis ilyen ez a város. Változnak az ott élők, a szomszédok. A pörgő lakáspiac a környékeken általában gyorsabban frissülő lakókat is jelent. Az ár pedig nem szűr meg különösebben semmit. Még nem is árfüggő az, hogy ki és milyen módon szennyezi az utcát vagy zavarja a szomszédait. Nem válogatnak a vevők között az eladók, mindenkinek minden eladó. Az emberi gonoszság meg tudjuk, hogy nem ismer határokat, ami akár a kutyát is használhatja fegyverként a hétköznapokban. Nálunk elvileg nincs általános fegyverviselési engedély, pedig a háziállatok tartása bizonyos szintig az. Fenyegetést jelenthetnek – ha a gazdi szándéka ez – a szomszédokra és a környékre. Az ugatós és nyüszítős kutyák egy társasház életét meg tudják fűszerezni. Na de visszatérve, mit szóljon egy egész utca, ahol a kutyagumi nem fecseg, de annál zavaróbban tudatja az ott élőkkel, hogy sz@rnak rájuk – szó szerint.
Az építő kritika szellemében a vitaindító bejegyzés kommentelhető, továbbgondolható. Csak hangosan gondolkodunk, ezért a tévedés jogát fenntartjuk. A témával kapcsolatban további kérdéseikre szívesen válaszolunk. Keressenek minket, csatlakozzanak hozzánk Facebook oldalunkon.
Kérjük, figyeljenek ránk, mert mi figyelünk Önökre.
Köszönjük.
Ingatlanműhely
