Megéri. Hosszabb távon kifizetődő, de mindenképpen költséghatékony. Az elővigyázatosság elvét szem előtt kellene tartani.
Átmenetileg bérlők
Az átmentileg bérlők csoportja a legtipikusabb élethelyzetek miatt bérelnek. Tanulás vagy munka miatt még nem biztos, hogy az adott városban hosszabb távon is elképzelik az életüket. Átmeneti bérlő lehet az is, aki eladta a saját lakását és még nem tudott másikat vásárolni. Hasonló élethelyzet az is, amikor építkezik valaki és előtte eladja a saját otthonát, de az építkezés ideje alatt valahol laknia kell. Felújítás miatt is valaki kényszerülhet albérletbe, mert olyan lakást vásárolt, amibe nem tud beköltözni. Átmentileg bérelnek azok is, akiknek még nincs saját lakásuk, de vásárlás előtt állnak. Első lakásukat vásárlók leginkább fiatalok és a szülők anyagi helyzetén múlik az, hogy meddig maradnak a fiatalok bérlők.
De miért fontos azt tudni, hogy ki és miért bérel átmentileg?
A bérbeadók sokszor a hosszú távú bérlőkben érdekeltek. A bérlőcsere/bérlőváltás egy nagy nyűg, költség és idő. Egy bérbeadó annak örül, ha évekre letudhatja egy bérlővel a kérdést, akivel minden rendben. Az átmenetileg bérlők néhány hónaptól akár pár évig is bérelhetnek. Ha a bérbeadó hosszabb távban gondolkodik, akkor jobb ha tudja, hogy mire is számíthat. Egy lakásvásárlás előtt álló vagy éppen építkezővel évekre előre nem lehet tervezni. Egy diák bérlő sem biztos, hogy időközben nem kap egy lakást „ajándékba”.
Lehet sorolni az élethelyzeteket, de mind abban közös, hogy a bérbeadónak nem biztos, hogy megéri olyan bérlőt választani, aki bizonytalan bérlő.
Tipikus az egy évre előre tervező bérbeadó, ilyen határozott idejű szerződést várnak el igen gyakran.
Sok bérlő még amiatt is háborog, hogy ő honnan tudja mi lesz vele a következő egy évben. Pont az a baj, hogy ilyen kérdések foglalkoztatják és elhiszi, hogy mindenki úgy él, ahogy ő: egyik napról a másikra.
Bérbeadóként a minimum egy év sem túl hosszú idő
Egy jól megválasztott bérlő nem egy évig marad, egy rosszul megválasztott meg lehet egy évig sem marad a lakásban. A bérlő kiválasztása nem attól függ, hogy a bérlő ki akarja-e bérelni a lakást, hanem leginkább a bérbeadó döntésétől, hogy elfogadja-e a bérlőt. Ez lehet nagyon tudatos is. A bérbeadó előre eldönti, hogy mire és kire figyel oda igazán, főleg, ha a lakása akár évekig is jól lakható. Most külön nem érdemes olyan lakásokkal foglalkozni, ahol senki sem szeretne tovább élni egy évnél. Még ilyen lakásokba is élhetnek évekig, de a nem túl élhető lakásoknál a bérbeadóknak is tisztában kell lenniük azzal, hogy ott már annak is örülni kell, ha évente kell új bérlőt keresni.
Hosszabb távra rossz lakásoknál nem érdemes tervezni. Viszont a jó lakásoknál, olyan bérlőt érdemes keresni, amit tartósan albérletben élők keresnek.
De semmi sem lehet fekete vagy fehér
A tartósan albérletben élők között vannak azok a bérlők, akiket jobb elkerülni. Ez már a bérbeadó döntése, hogy mennyire fogadja el a kockázatokat.
Két igen rossz minőségű tartós albérlőnek lehet tekinteni a bűnözőket/illegális életet élőket, illetve a vállalkozó hazárdőröket.
A bűnözők és illegális életet élők
Nem szeretnek a nevükön vagyont felhalmozni.
A lakásvásárlás elsősorban vagyonfelhalmozást jelent és csak másodsorban szolgálja a lakhatást.
Aki rosszban sántikál, az szereti gyakran változtatni a lakhelyét, állandó lakcímén nem lesz elérhető. Az ilyen emberek tartósan bérelnek, az életük aktuális szakaszának megfelelően. Egyszer fent és egyszer lent is lehetnek, de mindig rejtőzködnek.
Itt nem csak magányos farkasokat kell elképzelni, hanem már komplett családokat is.
Lehetett vagy akár most is lehet felhalmozott vagyon a család legfiatalabb tagjainak a nevén. Ezeket idővel értékesítették vagy értékesítik. Olyan lakásban nem élnek, amihez közünk van, mert az nem felel meg nekik. Akár még kiadhatják albérletbe is. A lényeg itt az, hogy gyakran költözzenek, mert úgy élnek, hogy jobb ha mindig mások a szomszédaik és nem maradnak egy környéken sokáig.
A vállalkozó hazárdőrök
Abban különböznek, hogy ők nem törvényen kívüli életet élnek. Nekik az ingatlanvagyon nem a törvények miatt terhes, hanem csak azért, mert abban hisznek, hogy ők sokkal jobban meg tudják forgatni a lakásuk árát, mint ha csak egyszerűen élnék az egyszerű és unalmas bérből és fizetésből élők életét abban a lakásban. Nekik a saját lakásuk a tőke. Eladják és elkezdik felélni egy üzleti vállalkozás keretein belül. Hangoztatják is, hogy mennyire hülyeség ülni annyi millión, azt forgatni kell és megtöbbszörözni.
Annyiban hasonlítanak a bűnözőkhöz, hogy ők is könnyedén lehetnek egyszer fent és egyszer lent. Erős vágyuk a sikerre egyben kiszolgáltatottá teszi őket, mert ők teljesen más világban tudnak élni.
Ahogy a bűnözők és illegális életet élők is fantáziálgatnak, az ilyen vállalkozók is pont azzal tudják leginkább felhívni magukra a figyelmet, amiről és ahogyan beszélnek. Ezek az emberek felismerhetők. Pont az teszi őket édessé és csábítóvá, ami egyben a legnagyobb veszélyforrás is. Ez pedig az, hogy tartós bérlők. Csak az ilyen emberekkel sok a baj. Kezelhetetlenek és öntörvényűek. Vannak becsületes bűnözők és illegális életet élők. De még akad olyan megcsúszött vállalkozó is, aki inkább kifizeti az albérletét de az ügyfeleit már nem biztos. Erre azért nem érdemes építeni bérbeadóként, ha felismerjük a bérlőjelölt a sötét oldallal cimborál.
A tartósan albérletben élők jóval megbízhatóbb csoportja
Tudatosan bérel és ehhez megfelelő anyagi háttérrel is rendelkezik. Azért bérelnek, mert olyan lakást bérelhetnek, amit megvenni nem tudnának. Tipikusan ellentétes elv vezérli őket, mint azokat a lakástulajdonosokat, akik képesek lakásokat felhalmozni, mert nekik a vagyon számít, nem az, hogy hol és hogyan élhetnek.
Itt olyan bérlők is vannak, akiknek van saját lakásuk
Viszont abban már nem akarnak élni és eladni sem akarják. Ők is kiadják albérletbe és bérelnek egy általában jobb és drágább lakást valahol egészen máshol a városban.
Ez is egy mentalitás és nehezen fogadják el azok, akik szerint inkább éljünk egy kisebb és rosszabb saját lakásban, mint hogy bárkinek is lakbért kelljen fizetni.
A tartósan albérletben élőket pont az inspirálja, hogy a lakás birtoklása nélkül is sokkal jobb környéken és sokkal magasabb életszínvonalon élhetnek, mint amit a vagyonuk és anyagi hátterük alapján lakástulajdonosként megengedhetnék maguknak.
Bérelni kevesebb ráfordítással lehet, mint vásárolni
Akinek nem számít a vagyon, de fontos az életminőségük, azok megjelenthetnek az albérletpiacon bérlőként és bérbeadóként egyaránt.
A tartósan bérlők másik csoportjánál megváltozik az élethelyzetük, ami miatt minden átértékelődik. Dönteniük kell, hogy bérlők lesznek, vagy olyan lakást vásárolnak maguknak, amiben nem élnének szívesen. Válás után előfordulhat, hogy az addig megszokott életminőség nem fenntartható. Vagyonmegosztás történik és a pénz kevés ahhoz, hogy megfelelő ingatlant vásároljon a potenciális bérlő. Itt pénzvagyonnal rendelkezik a bérlő, nem ritkán sok tízmillió forinttal is. Ugyanakkor nem elégséges ahhoz, hogy magasan pozícionált ingatlant vásárolhasson, de számára nagyon fontos az ingatlan, amiben él.
Nem tud és nem is akar kompromisszumot kötni az életformájában. Pénze van kibérleni, de nincs pénze megvásárolni. Kibérelheti azt, amit megvásárolni nem tudna.
Olyanok, akik ezt soha sem tudnák magukról elképzelni, azok ezt meg sem érthetik. De az ingatlan tényleg elsősorban vagyon. Akinek a lakhatása, az életkörülményei fontosabbak, mint pusztán a birtoklás és annak minden előnye, ők tartós albérlők lehetnek annak minden hátrányával is. Emberek vagyunk, emberi léptékkel élhetünk. Mi választunk.
Az építő kritika szellemében a vitaindító bejegyzés kommentelhető, továbbgondolható. Csak hangosan gondolkodunk, ezért a tévedés jogát fenntartjuk. A témával kapcsolatban további kérdéseikre szívesen válaszolunk. Keressenek minket, csatlakozzanak hozzánk Facebook oldalunkon.
Kérjük, figyeljenek ránk, mert mi figyelünk Önökre.
Köszönjük.
Ingatlanműhely