Pont egy éve foglalkoztunk azzal, hogy saját magunkat ámítjuk azzal, hogy a lakáshitelezés olcsó. Pár napja az mno.hu (Megjegyzés: a link már nem elérhető) hasábjain jelent meg ez a kellemes hangvételű cikk, ami jó kérdéseket tesz fel a témában, de úgy csinál, mint ha valódi válaszokat nem találna. Vagy talán mégis? A lakáshitelezés sok embert érint, mondhatni társadalmi létkérdés, mert lakáshitelek nélkül komoly probléma lenne itthon a lakásvásárlás. Életünk alapja az ingatlan. Ingatlan nélkül nincs ember, azt egyszerűen hajléktalannak nevezzük. Ehhez képest a következő kijelentés olvasható a cikk végén:
0) „Független kutatót azért nem tudtunk megszólaltatni, mert nincs. Az egyik tanulmány társszerzője annyit elárult, hogy a bankszektor, az állam és a külföld elszívja a szakembereket az akadémiai szférától, ezért egyetemi szinten ezzel a kérdéssel nem foglalkozik senki.”
Magyarul minden tök haszontalan l’art pour l’art dologra van kutató, meg pénz is, de éppen a magyar pénzügyi kultúrát és azon belüli is a hitelkultúrát, a magyar kétszintű bankrendszert nem kutatja senki. A cikket elolvasva döbbenhetünk rá, hogy ez inkább szándékos, nem lehet véletlen. Ha ezzel komolyabban foglalkoznának itthon, akkor nem lehetne annyi marhaságot beszélni és szédíteni a tömegeket, hogy kockázatosabbnál kockázatosabb hitelfelvételekbe bonyolódjanak. Nem elfelejtve még mindig ott tartunk, hogy az érdekel minket, miért drága Magyarországon a hitelezés, úgy összeségében. Először ezt a választ kapjuk az arcunkba:
1) „Mivel például Csehország egy nagyjából hasonló méretű ország, de az átlagjövedelmek sokkal magasabbak, mint nálunk, így nem tudjuk magunkat összevetni velük. Ráadásul kevesebb bank osztozik a sokkal gazdagabb piacon.”
Ez magyarul azt jelenti, hogy csórók vagyunk és még túl sok is nálunk a bank. De mi a fenének van itt ennyi bank, tehetnénk fel a teljesen logikus kérdést? Csak azért lehetnek itt, mert csak jó üzlet itt kölcsön adni. Nincs elég pénzünk, ők adnak, jó kamatra. A másik már nem annyira logikus észrevétel az lehetne, hogy hiába van sok bank, versenyről nem nagyon beszélhetünk. Mint ha karteleznének a bankok. Van az OTP, aki mindent visz és vannak a többiek, akik meg osztozkodnak a maradékon. Ha az OTP bank lenne az egyetlen bank Magyarországon, akkor sem lenne itt olcsóbb semmi, kiabálhatná be most valaki a pálya széléről. Az a bank nem az olcsóságáról híres és a fair árazásáról. Aztán tovább bosszankodhatunk, amikor azt olvassuk tovább, hogy:
2) „Ha Lengyelországot nézzük, akkor egy négyszer ekkora országban hasonló számú bank található – magyarázza a főtitkár. „
Szóval Lengyelországban annyi bank van mint Magyarországon és mind megél egy negyed akkora országban. Nyílik a bicska a zsebben és záporozhatnának a színes szitok-szavaink. De hideg vér emberek, hideg vér. Olyan király hely ez az ország, hogy nálunk mindenki bankot akar nyitni, ez a bankolás európai fellegvára. Egyelőre még várunk a nagy bejelentésre, hogy a Brexit miatt, a londoni City-t elhagyó pénzügyi központ Budapestre költözhetne. A hatékonyságon úgy is van mit javítani, firtatja a cikk elég részletesen. Az MNB szerint túl sok a bankfiók
3) „Amikor a bankrendszer hatékonyságát firtató kérdést tettem fel az MNB-nek, azt a választ kaptam, hogy a hazai bankrendszert jelenleg „túlfiókosodás” jellemzi. A 100 ezer lakosra jutó bankfiókok számát alapul véve a hazai bankok fiókhálózatának nagysága 20-30 százalékkal haladja meg a szlovák és cseh bankrendszer hasonló mutatóit.”
Ha már ennyire szeretnek nálunk fiókhálózatot üzemeltetni a bankok, akkor mi lehetnénk Európa új pénzügyi központja. Mi egy ilyen ország vagyunk, imádjuk a bankokat és az ő drága fiókjaikat. A Bankszövetség természetesen nem ért egyet ezzel teljes mértékben. Mellébeszél csak, mint általában ez a pénzügyi világban teljesen megszokott. Normális kérdés van, de normális válasz az nincs:
4) „Erről is kikértük a Bankszövetség véleményét, a főtitkár elmondta, hogy sok járásban nemhogy bankfiók nincs, de posta és már kocsma sem. A bankfiókok jellemzően a városokba összpontosulnak, ahova a lakosság a belső migráció révén koncentrálódik, de 10-20 kilométeren belül bárki elérheti a szolgáltatásokat.”
Már tudjuk azt, hogy a kutyát sem érdekli itthon a hitelezés és azt is tudjuk, hogy egy Lengyelország méretű bankrendszert tartunk el, rentábilisan, sok fiókkal, jó sok bankkal, miközben csórók vagyunk. Nem maradhatnak el a sokat emlegetett területi különbségek sem a kifogáskeresésben:
5) „Mint tudjuk, a bankok máshogy árazzák a hiteleket ott, ahol pörög az ingatlanpiac és máshogy ott, ahol az ingatlant nem nagyon lehet értékesíteni. Ráadásul az alacsony összegű hiteleket drágább folyósítani, így egyes térségekben minden negatív tényező összeállhat arra, hogy a lehető legkedvezőtlenebb körülmények között kapjuk meg a hitelünket. Egyébként a Bankszövetség szerint a Visegrádi Együttműködés országai közül nálunk a legmagasabb a költségesebb folyósítású alacsony összegű hitelek aránya, szerintük ez is magyarázat lehet arra, hogy nemzetközi összehasonlításban magas számok jönnek ki.”
Ez egy ilyen all-in. Csórók vagyunk, ott akarunk lakni, ahol nem elég pörgős a lakáspiac, még hitelt is akarunk, de nem eleget, így a kevesebb összeg, az még több kamatra van, mint a nagyobb összegű hitel. A kisösszegű sokat reklámozott kölcsönöket mindenki ismeri, heti kamattal és heti törlesztőrészlettel is. Na ez valami ilyesmi akar lenni, kicsit kitekerve. Nálunk csak látszat, hogy drága a lakáshitel nemzetközi összehasonlításban, az a hitelfelvevők hibája igazából. Nem vesznek fel elég hitelt, irgumburgum! Csórók a magyarok, Lengyelország méretű bankrendszerrel, profitot termelve, de még több hitelt kellene felvenniük, még drágább helyeken, de azonnal. Ne sírjon a hülye magyar szája, hogy drága a hitel, ha rosszkor, rossz helyen és rossz összeget akar.
Ugye milyen kellemes hangulatú ez a cikk, csak jussunk el már a végére, ugye? De nem volt még elég. Tovább kínozzuk magunkat, mert a bőr az igen vastag a magyar bankszektor arcán:
6) Egyébként a magyar lakáshitelkamatok átlagát az 1–5 évig rögzített kamatozású hitelek nyomják fel, az egy éven belül változó kamatozású hitelek már megközelítik a régiós szintet, viszont a magyar piacon annak ellenére magas a fix hitelek aránya, hogy azok ára sokkal magasabb.
A hülye magyar még fix lakáshitelekben gondolkodik. Micsoda népség ez már. Aztán ránézünk erre a képre és nicsak mit látunk? Nálunk drágább a fix kamatozású lakáshitel a változó kamatozásúnál, addig például Szlovákiában és Csehországban meg nem. Kevesebb bank van náluk, jobban keresnek, jobban élnek, még a hitelek kamata is olcsóbb! Ez biztos csak valami statisztikai tévedés lehet. Az nem lehet, pedig úgy néz ki, hogy még is csak lehetséges. Mi imádjuk a bankokat, mondtuk már, szeretjük a sok nálunk működő bankot, a sok fiókkal és a magas kamataikkal. A hatékonyság mindenkit foglalkoztat a cikk szerint, csak valahogy egy túlmérezetett és túl drága magyar bankrendszer el van kényelmesedve. Miért változtatna azon, ami működik. Lassú és körülményes, de a miénk, így szeretjük. Nem lehet semmi sem tökéletes, ismét kiabálhatja be valaki most a pálya másik széléről:
7) „Hogy mit értünk pontosan a hatékonyság alatt, arról megint a jegybankot kérdeztem: a bankrendszer alacsony hatékonysága röviden azt jelenti, hogy a bankok a kihelyezett eszközök (pl. hitelek) állományához, illetve az azok által megtermelt bevételekhez képest túlságosan nagy költségbázissal, infrastruktúrával (túl sok fiók, túlságosan nagy személyi és anyagjellegű költségek stb.) működnek. Az alacsony hatékonyság jele lehet az is, hogy az ügyfelek kiszolgálása sok esetben vontatottan, az elavult banki rendszerek miatt csak hosszabb átfutási idővel történik.”
Vettünk már fel nem gyorskölcsönt? Emlékszünk mennyi idő volt és utánajárás? Azt hisszük ez normális? Az a baj, hogy igen. Azt hisszük, hogy sok minden, ami ebben az országban működik, az normális. Aztán kiderül, hogy nem az:
Érdekes példa erre a jelenleg lassú és költséges hitelbírálat, mely – szlovák példa alapján – egy központi jövedelemregiszterrel javítható lenne. A regiszteren keresztül a hiteligénylő jövedelmének ellenőrzése alig 40 másodpercet vesz így igénybe, ami jelentős mennyiségű megspórolt időt és papírmunkát jelentene a banknak és az ügyfélnek egyaránt.
A végére még rugjuk meg a bal bokánkat is, elvégre büszke és erős európai ország vagyunk, bírjuk az (ön)kritikát, fából és vasból vagyunk. Lepereg rólunk, csak úgyis irígykedik mindeki ránk, hogy ez a világ egyik legjobb országa, tessék megnézni csak a bankrendszerünket és a hitelezést. Mi minden forintunkat inkább a banknak adjuk. Ha kicsit nő a fizetésünk, már szaladunk is a bankhoz, hogy tessék csak tessék, inkább kamatot fizetnénk, mint sem mást:
8) A jegybank hatékonysági tanulmányát firtató elemzést is csak a Portfolio.hu-n lehet találni, akik korrigált adatokkal arra jutottak, hogy hatékonyságban Romániát és Bulgáriát előzzük meg. Ami azért lehet hihető, mert az utóbbi másfél évtizedben Magyarország ennek a két országnak a színvonalára csúszott le szinte minden gazdasági és társadalmi mutató tekintetében. Láthatjuk, hogy a bankszektor sem a saját számok kutatásba foglalásában, sem az érvek artikulálásában nem jeleskedik, így nehéz vitatkozni a jegybank magas kamatfelárakat és hatékonytalanságot bizonyító jelentéseivel.”
A magyar bankrendszer ezek után is láthatóan jól érzi magát. Jó kövér és zsíros piac ez, jól megélnek belőle és a magyarok I LOVE BANK mentalitásából. A Bankszövetség titkára fel is teszi az i-re a pontot utolsó kijelentésével:
9) „A Bankszövetség titkára egyébként nem is sokallja az árakat, a magyar piacon ma kiszámítható feltételek mellett vehetik fel a hiteleket az ügyfelek, ha 2-3 százalék (ezek a legolcsóbb hitelek, nem az átlag) között tudnak hiteleket felvenni, akkor ez igazán kiváló feltételeket jelent.”
A változó kamatozású hiteleket kiszámíthatónak nevezi. Na ezért nem kutathatja nálunk senki a magyar pénzügyi kultúrát és a magyar bankszektort. Ha kutathatná, akkor nem mondhatna ilyet a Bankszövetség titkára. Így meg mondhat. A kiszámítható feltételekhez két-háromszor, igen, két-háromszor nagyobb kamatot kell fizetni. A Bankszövetség titkára, meg sztoikus nyugalommal cuki kis báránykának néz minket, mert I LOVE BANK Magyarországon egy bank bármit mondhat, mi meg elhisszük neki.
Kép: Instagram
Az építő kritika szellemében a vitaindító bejegyzés kommentelhető, továbbgondolható. Csak hangosan gondolkodunk, ezért a tévedés jogát fenntartjuk. A témával kapcsolatban további kérdéseikre szívesen válaszolunk. Keressenek minket, csatlakozzanak hozzánk Facebook oldalunkon.
Kérjük, figyeljenek ránk, mert mi figyelünk Önökre.
Köszönjük.
Ingatlanműhely
