Otthon. Magyarország lakásállományának meghatározó többsége otthon. Nem eladó, nem kiadó. Egyszerűen csak otthon. Sok millió ember néhány millió otthonáról beszélünk most. A nem eladó és nem kiadó ingatlanokkal nem igazán foglalkozunk. A korszerűsítésük talán egy visszatérő téma. De ennyi.
Ha valamiből hasznot lehet húzni – nem csak anyagi hasznot – akkor az persze, hogy téma
Az elmúlt években, köszönhetően a haszonlesők és haszonszerzők térnyerésének, az otthon kérdése háttérbe szorult. Tulajdon lett, vagyon, befektetés, pénz, befolyás. Haszon és haszon. A lakásainkról olyan emberek beszélnek, akik mind hasznot remélnek ebből. Támogatás? Segítség? Ingyen pénz? Jogi kis- és nagykapuk? Igen, valamiért cserébe, persze.
Egész pici haszon reményében is sok kárt tud okozni az ember. Minél nagyobb hasznot remél az ember valamiből, annál nagyobb áldozatot vállal érte.
Jövő?
Az nem számít annyira, mint a rövidtávú előnyök. Az otthonainkra idővel minden rossz döntés – tűnjön bármilyen jónak is most – hosszútávon komoly hatással van.
A segítő szándék lehet ártó. A haszonlesésnek az az egyik következménye, hogy eleve abból indul ki nincs mindenkinek jó megoldás. Csakhogy, amikor egy döntés eleve árt a többségnek, akkor mi van?
Az othonainkról a fejünk felett hoznak döntéseket a haszonlesők. Ezek a döntések évek és évtizedek távlatában fejtik ki kártékony hatásaikat. Két nagy sokk érte az otthonainkat az elmúlt 30 évben. Az egyik az úgynevezett lakásprivatizáció. A bérlők megvehették a bérelt lakásaikat. A mai napig vitatott, hogy ez inkább segítő vagy inkább ártó volt. A haszonlesők szerint ez volt a kevésbé rossz választás. A nem haszonlesők viszont tudják, hogy az nem az otthonokról szólt. Annak semmi köze nem volt az otthon szóhoz. A mai napig érezhető annak a haszonleső mentalitásnak a hatása, aminek a magját akkor vetették el.
A lakóingatlanhoz való viszonyunkat örökre megváltoztatták a 90-es évek
Nem jó értelemben. Ezután a sokk után jött a 2000-es évek sokkja, amit úgy hívunk, hogy lakáshitelezés. A 90-es években ilyen nem létezett. Ma lehet sokan nem is hiszik le, hogy nem volt lakáshitelezés Magyarországon. Olyan hiteléhség volt, aminek a megjelenését ahhoz tudnánk hasonlítani, mint amikor Budapesten 1988-ban megnyílt az első McDondald’s. Pandora szelencéjét kinyitották. A haszonlesők ledobták az atombombát a lakáspiacra. Államilag támogatott, majd devizahitelezés lett belőle. Fontos a sorrend. Az államilag támogatott lakáshitelezés jó ötletnek tűnt, de olaj volt az a tűzre. Nem számoltak a hiteléhség valódi veszélyeivel.
Még maga a KSH is azt hitte a 90-es években, hogy például a lakáshitelezés majd csökkenteni fogja a lakásárakat. Erről többször is értekeztek a munkáikban, amivel a haszonlesők alá adták a lovat. Nem szabad azon csodálkozni, hogy miért is lett baj a lakáshitelezésből. A probléma gyökerei elég magas szintekre vezetnek. Ne a svájci frankban keressük a hibát, a hiba a mi készülékünkben van.
Ha valaki esetleg hasonlóságot vél felfedezni a jelen és a múlt között, őt megnyugtatnánk, hogy nem káprázik a szeme. Általános, hogy inkompetens emberek szakvéleményére hivatkozva a döntéshozók drasztikusan beavatkoznak az otthonaink életébe. Nem lehetett már a szellemet visszatessékelni a szelencébe. A lakáshitelezésnek köszönhetően a lakáspiac túlfűtött lett. A gázpedálra taposott minden haszonleső. A féket hírből sem ismerték.
A túlfűtött új – és használt lakások piaca, a családi házak építése is felélte a jövőt
Ez nem magyar jelenség volt. Ez ment a világban. Az úgynevezett ingatlanpiacon a 20-as évek hangulata volt, mint a nagy világválság előtt. Az 1920-as években elképesztő vagyonokat lehetett keresni, pillanatok alatt lehetet meggazdagodni. 10000% haszon sem volt ritka „A nagy Gatsby” idején. A mesés vagyon reménye sok embert vonzott. Egyik napról a másikra ennek is vége lett 1928/1929-ben és 2008/2009-ben is. 2008 év elején Demján Sándor azt mondta egy interjúban, hogy ha így folytatjuk, akkor Magyarország lesz az EU legszegényebb országa. 13 év távlatából nézve jelenleg Bulgária van mögöttünk. Szóval tévedett (cinikus megjegyzés). 2008 őszétől kezdve a világ ingatlanpiacának összemolása lett a kézifék a magyar lakáspiacon. A túlfűtött magyar lakáspiac lakáshitel nélkül maradt, minden érték relatív lett, az ingatlan meg olyan toxikus, amiért még ma is van olyan, aki bottal sem piszkálná meg. A „modern” Magyarország „első lakáshitelesei” meg szembesültek azzal, hogy a lakáshitelre vásárolt lakás nem is az övék, hanem a banké. A nagy haszonból hirtelen nagy kár lett.
A KSH-nak 10 évvel később igaza lett. Kiderült, a lakáshitelezés tényleg tudja csökkenteni a lakásárakat. Csak egész máshogyan és egész fájdalmas körülmények között.
A haszonlesők egy kis időre békén hagyták az otthonainkat. De ne legyenek kétségeink, a haszonlesők mindig találnak okot arra, hogy a segítségünkre siessenek és valamiért beavatkozzanak a lakáspiacba. Az árát ennek a nagy segítségnek mindig utólag fizetjük meg.
2021 felénél már érezzük, hogy az elmúlt évek sem tűnnek el nyom nélkül
Újabb sokk, a családtámogatás sokkja előtt állunk. A családtámogatás része a családoknak okozott kár is. A haszonlesők még mindig padlógázzal nyomják, méltatják a vélt és valós hasznot, de már a kéziféken „a láthatatlan kéz”. A biztonsági öveket ne felejtsük el becsatolni, mert a családtámogatásoknak is, ahogy a mérlegnek, két oldala van. Eddig előszeretettel néztük csak a mérleg jó oldalát. Van ám egy másik is. A kérdés az, mennyi otthonnak és családnak ártottak a családtámogatások? Azt ugyanis pontosan tudjuk, hogy mennyinek segítettek. Viszont olyan nincs, hogy valami mindenkinek jó – ugye, haszonlesők!
Kép: Ingatlanműhely
Az építő kritika szellemében a vitaindító bejegyzés kommentelhető, továbbgondolható. Csak hangosan gondolkodunk, ezért a tévedés jogát fenntartjuk. A témával kapcsolatban további kérdéseikre szívesen válaszolunk. Keressenek minket, csatlakozzanak hozzánk Facebook oldalunkon.
Kérjük, figyeljenek ránk, mert mi figyelünk Önökre.
Köszönjük.
Ingatlanműhely
