Ha valamiben hiszünk, annak minden arcában bízunk. Ilyen az állami pénzosztás, az ingyen pénz, a vissza nem térítendő támogatás, a kamattámogatás, bármi, amit ajándékba ad az állam, mert megérdemeljük, az jár nekünk. Olyan nincs, hogy ez rossz lehet, káros, kockázatos és egyenesen kizárt, hogy veszélyes lenne. Ha az állam ad, az csak jó. Aki ezt megkérdőjelezi az alávaló gazember, de tutira csak egy irigy és megkeseredett senkiházi, akinek arról is van véleménye, amihez semmi köze sincs és olyanba is beledugja az orrát, amiből kimarad. Olyan ember lehet, akinek a véleményére nem vagyunk kíváncsiak és nem érdekel, amit mond, mert szerintünk mindig téved, semmiben sincs igaza, de úgy állítja be, mintha tévedhetetlen lenne, ő mindent jobban tudna nálunk.
De most nézzük meg mi történik általánosságban akkor, amikor az állam szórja a pénzt.
Hatékonyak-e Magyarországon az állami vállalatok és szolgáltatások?
Mi történik azokkal a piaci szereplőkkel, amik államfüggők lesznek, mert csak állami megrendelésekből élnek? Mi történik ott, ahol az állami támogatás jelentős? Milyen szavak jutnak eszünkbe az ilyen helyzetekről. Pazarlás, mert minden számlát kifizet az állam, amit benyújtanak neki. Az állam az egyetlen szereplő, akinél a munkadíj a végtelenségig növelhető, mindenért annyit fizet, amennyit kérnek érte. Eszünkbe jut erről az is, hogy mennyi felesleges dologra költ túl sokat az állam, és hogy mennyi másra költhetné el jobban.
Pazarlás, felesleges pénzköltés után jön azonnal, hogy ez mennyire nem hatékony. A pénzt nagyon könnyű rosszul elkölteni. Építenek valamit rossz minőségben, nagyon drágán, ami gyorsan avul, romlik az állapota és sokat kell költeni a karbantartására is. Ismerős a helyzet? Láttunk már ilyet. Az építőiparunk minősége kritikán aluli. A szakma tudja, hogy a 80-as évek színvonalán képesek dolgozni, de mi a 21. század igényei szerint használnánk ezeket. Ha valami komoly munkára van szükség, akkor importálni kell a technológiát és a hozzáértést is, nem beszélve a minőségi építőanyagokról. Emiatt sok felújítás után néhány évvel minden új felújításért ordít szerte az országban. Az állam kényelmessé tud tenni bárkit, akit kitöm, mert nem számít a minőség, nincs szükség valódi fejlődésre, versenyképességre, még piaci versenyre sem. Az ilyen elkényeztetett szereplőknek csak az a fontos, hogy az állam utaljon, fizesse a számlákat, semmi más nem számít.
Az állami szolgáltatásokban is érezhetjük ezt a bőrünkön. Ömlik bele a pénz, de azt rosszul költik el és a végeredményről, ha ki is derül, hogy nem jó, azt a pénzhiányra fogják. Magyarországon nincs az a pénz, amit az állam ne tudna elkölteni valamire és nem derülne ki róla, hogy csak pénznyelő az egész, egy feneketlen kút. Magyarországon nem a pénz kevés, hanem a rendszer fejőstehénnek nézi csak az államot, nem tekinti partnernek.
Ma még azt is hallani, hogy nem baj, ha rosszul is szórja az állam pénzt, de legalább ennek nincsenek olyan következményei, mint magas költségvetési hiány vagy növekvő államadósság
A költségvetési hiányt jól tudjuk kezelni az EU támogatásokból, igazán jól jön az állami pénzszóráshoz. Köszönjük EU! Azért jobban örülnénk, ha az állam képes lenne megtakarítani és inkább azt élné meg gazdasági csodának. A magyar állam még soha nem volt képes erre, egyszer sem. Mindig többet költ, mint amennyi a bevétele, ezért az államadósság csak nő és nő, megállíthatatlanul nő.
Az államadósság viszont nő, már hogyne nőne. Egyre több az egy magyarra jutó államadósság. Ha így számolnánk és nem GDP arányosan, akkor nem tennénk olyan felelőtlen kijelentést, hogy az államadósság csökken.
Azt látjuk, hogy az állami pénzszórásnak igenis van ára. Az az ára, hogy továbbra is adósítjuk el az unokáinkat is. Az állami költekezésnek ezért nem lenne szabad pazarlónak és felelőtlennek lenni, hanem hatékonynak, nem pedig versenyképességet rontónak.
Azt tudjuk és látjuk, hogy öregszünk és fogyunk, ami eleve növeli minden magyar állampolgár vállán a rájutó államadósság nagyságát, már ha fizet adót Magyarországon valamilyen formában, mert nem minden magyar állampolgár egyben adófizető is. Ha az állam ezt évről évre növeli is, azt meg fogjuk érezni előbb vagy utóbb. Már beszéltünk arról, hogy az államadósság körül forog minden állam politikája. Ez Magyarországon is így van.
Az állam adósságcsapdában van. Csak úgy tud szimpatikus és jó lenni hozzánk, ha pazarol és szórja a pénzt, miközben eladósítja az állampolgárait. Az állam nem visszafizeti az adósságát, hanem egyre inkább csak növeli. Ha gyorsabban nőnek a bevételei, mint az adóssága, akkor azt gazdasági csodának éli meg és annak kommunikálja.
Mintha mi úgy adósodnánk el, hogy nem visszafizetnénk a hiteleinket és kölcsöneinket, hanem újabbakat és újabbakat vennénk fel, csak azért, mert nő a fizetésünk. Szeretnénk így élni? Mit gondolunk arról, aki így él?
Az államadósság növelése egy olyan adósság, amit akaratunk ellenére tesznek a nyakunkba. Nem választjuk, de nekünk kell visszafizetni, a gyerekeinknek, az unokáinknak és így tovább. Az állami népesedési politika végső soron inkább arról szól, hogy a jövő adósrabszolgáit kell megteremteni.
Az államok egyelőre el sem tudják képzelni milyen az az élet, amikor valóban csökkentik az állampolgáraik vállát nyomó államadósságot és nem növelik. Az államok kényszerhelyzetben vannak, köztük a magyar állam is.
Egyre kevesebb embernek egyre nagyobb jólétben és egyre nagyobb terhet cipelve a vállán kellene élni, de valószínűleg ez a képlet is korlátos valahol. Az aktívak mellett az inaktívak vállára is terhet kell majd az államnak tenni.
Na most az állam azt nevezi család- és lakáspolitikának, amikor azt szeretné, hogy azért vállaljunk több gyereket és legyen demográfiai fordulat, hogy ne kelljen neki megváltoznia, minden maradjon úgy, ahogy most van = Az állam hadd növelje a végtelenségig az államadósságot és terheljen vele minden állampolgárt, még azt is, aki meg sem született.
Tényleg van pénz mindenre? Tényleg mindent megtehet az állam? Tényleg következmények nélküli országban élünk? Az államadósságunk mértékét és állandó növekedését látva egyértelmű nem a válasz.
Ettől mi még hihetünk abban, hogy ha az állam ad az jó, a gondoskodó állam minden arcában bízhatunk. A jövő generációja fizeti meg a korábbi generációk tévedéseinek az árát. Milyen családbarát társadalom az olyan, ami a gyerekei bőrét viszi a vásárra? Már tudjuk, egy elöregedő, fogyó, a jövőjét is felélő társadalom, ha ezáltal a jelen egy kicsit is elviselhetőbb. Ha az állami pénzszórás minden területen alig több pénzégetésnél, miért pont a család- és lakáspolitika lenne kivétel? Tényleg, miért?
Kép: Instagram
Az építő kritika szellemében a vitaindító bejegyzés kommentelhető, továbbgondolható. Csak hangosan gondolkodunk, ezért a tévedés jogát fenntartjuk. A témával kapcsolatban további kérdéseikre szívesen válaszolunk. Keressenek minket, csatlakozzanak hozzánk Facebook oldalunkon.
Kérjük, figyeljenek ránk, mert mi figyelünk Önökre.
Köszönjük.
Ingatlanműhely
