Hosszú hetek és hónapok, munka és munka. Ismerős? Aztán eljön egyszer csak mindig a péntek és állunk otthon a konyhánkban, gondolván meglepjük magunkat valamivel. A főzés kikapcsol, azt mondják. De most minket inkább meg bekapcsol. Szarvasgulyást készítünk, természetesen friss húsból, semmi mirelit. Nem levest, hanem gulyást, mert maximalisták vagyunk, ha ételről van szó. Egyszerűen nem csak azért eszünk mert éhesek vagyunk. Válogatunk, mert csak azt esszük meg, amit számunkra elég jónak tartunk. Sznobok vagyunk talán? Nem, nem, csak attól még nem tartunk mindent ennivalónak, mert annak árulják. A hús gyönyörű, még a vegák is egy pillanatra elbizonytalanodnak, amikor ránéznek a felkockázott élettel teli szavashúsra.
Mi nem bizonytalanodunk el, mi tudjuk nagyon jól, hogy a vadhús és az ember ősidők óta jó és elválaszthatatlan barátságban van. Örök barátság ez az idők végezetéig. Eszünkbe jut, belekortyolva egy pohár mélyvörös borba, hogy éppen ma mesélte valaki, ki is, ja tudjuk már, na igen, ő, hogy holnap fácánra, aztán meg vaddisznóra fognak vadászni. Egy bérlő édesapja volt. Tiszta, vidám és nyitott ember, az a tisztességes fajta, akinek nem csak gerince van, de még az emberi méltóságát is megőrizte a sok-sok évtized alatt. Aláírtuk a fiával a bérleti szerződést, jut eszünkbe, ahogy készítünk elő minden finomat a szarvasgulyáshoz. Eszünkbe jutnak a kedves pillanatok, a nevetések, a minden érdektől mentes mosolyok. A lakás üres volt, amit kibéreltek és ott is a konyhában írtuk alá a papírokat.
Jaj, a konyha! Micsoda hely az mindig egy lakásban! Ha a konyhák mesélni tudnának! Vadi új lakás, szűz konyhával, büszke is volt az apa a fiára, hogy a fiú tud választani. Mi meg annak örültünk, hogy bérbeadóként nincs mit szégyellni, jó a lakás, teljesen korrekt a bérleti díj és persze a bérleti szerződés. Kérdezték is, hogy odafigyelnek-e arra, hogy kiknek adnak ki lakást ebben a házban. Mi meg elmondtuk, hogy nálunk ez alap, másnál nem olyan biztos. Bele is telt pár hónapba, mire ennek a lakásnak meglett a bérlője, de jól döntöttünk, megérte várni. Jár a kezünk, tisztulnak a zöldségek, érezni a friss illatokat.
Aztán átfut megint a gondolat, hogy állandóan azzal fárasztanak, hogy ki lehet adni egy budapesti lakást pár nap alatt. Vannak ilyen lakások, meg olyanok is, ahol ez hónapokig tart. Ne emésszük magunkat ezen. Vettünk egy lakást, benne áll sok-sok millió forintunk, arról már nem beszélve, hogy azt a pénzt sem találtuk, nem lottón nyertük és bankot sem raboltunk. Nem, azt a pénzt tisztességes munkával kerestük meg, igen mi és nem más. Nem az államtól kaptuk, nem a bank adta, azt a mi két kezünkkel és fejünkkel, a velük végzett munkáért cserébe kaptuk. Eltölti az embert egy kis büszkeség, hogy valamit már letett az asztalra és neki is van még gerince és ő sem veszítette még el az emberi méltóságát.
A szarvasgulyás meg csak készül és készül. Nem először csináljuk, de kétszer ugyanúgy sosem készítjük el. Nincs recept, mégis minden munkafázis, minden belevaló, minden fűszer valahogyan belekerül. Kezd alakulni az egész, kezd összeállni, jönnek az illatok, pedig még csak szarvaspörit hoztunk össze. Ha már jó a hús és a szaft, akkor jöhetnek bele a zöldségek. Egyet kivéve, a zellert, annak a gumója a legelső, amit beleteszünk. Nem sokat, csak mértékkel, mert túl savanykássá teheti. Figyelünk az ízekre, az ízek harmóniájára. Pont olyan a főzés, mint lakást venni. Tanulható meg tanítható, de a lényege, a varázsa, az vagy velünk születik vagy kétbalkezesek leszünk örökre.
Vennénk már egy másik lakást. Meg van a rávaló. A szarvasgulyás fő, mi meg telefonálunk néhányat, mert tegnap lefekvés előtt egy röpke 15-16 órás munkanap után még volt erőnk lakásokat nézegteni és válogatni. Hogy mit nézünk meg először egy lakáson vagy a hirdetésén? Megszokták néha kérdezni barátok, ismerősök, eladók, ingatlanos arcok. Mit néznénk meg, hát a konyhát meg a fürdőt! Már megint a konyha, ahol kikapcsolódhatunk, ahol beszélgethetünk másokkal és saját magunkkal is. A konyha, ahol a nap kezdődik, amikor felkapcsoljuk a villanyt és ahol általában véget is ér, amikor lekapcsoljuk. Olyan lakásokat választottunk ki most is, ahol figyeltük a konyhákat és a fürdőket, rangsoroltuk őket és ezek alapján hívtuk fel a számokat. Négy hirdetésből két találkozót tudtunk leszervezni. Nem rossz arány. A másik kettőből az egyiknél csak simán kinyomtak minket és nem hívtak vissza. Van ilyen, nem akadunk ezen már fenn. A negyedik meg már „eladás alatt” van. Ezt az utóbbi azért is jó hallani, hogy nem csak minket érdekel az a lakás. Visszaigazolás, önigazolás, fontos dolgok ezek.
Nagyon bizonytalan dolog lakást venni. Minél többet veszünk, annál inkább látjuk a kockázatokat. Nincs már régóta rózsaszín köd, ahogy biztos recept sincs. Csak valahogy ez is összejön, összeáll, mint a szarvasgulyás. Ott is mindig van egy kis bizonytalanság, hogy megint jó lesz? Lesz-e annyira finom, mint a múltkor? A konyha fontos hely egy lakásban. Ha törik ha szakad, mi rossz konyhás lakást nem veszünk még albérletnek sem. A mi nevünk lesz a tulajdoni lapján, a kaputelefonon, a postaládán, meg a számlaleveleken. A bérleti szerződésen is a mi nevünk lesz és lehet a konyhában fogjuk aláírni a bérleti szerződést. A konyha legyen mindig színvonalas része egy lakásnak. Már megint lehet túl sznobok vagyunk? Elnézve az eladó és kiadó lakások konyháit, siralmas, ez jut csak eszünkbe. Gyorsan jobb újra körülnézni a saját konyhánkban, mert mi olyan ronda és használhatatlan konyhás lakásokat bérbeadóként nem adunk ki. Megvenni, meg csak akkor vesszük meg, ha felújítjuk. De most éppen nincs kedvünk felújítani, bár van annak szépsége és előnye is üzletileg.
Elvileg nem veszünk olyan lakást kiadásra, ahová mi is szívesen beköltöznénk – mondogatják néha nálunk okosabbak, vagy legalábbis annak gondolják magukat. Elfogulttá tehet minket és ez további kockázatokat rejthet. Értjük, hogy nem magunknak vásárolunk, hanem a következő vevőnek, illetve addigis a bérlőknek. Attól még az a lakás legyen élhető a mi elvárásaink szerint is. Legyen élhető környezetben, élhető házban. Azért nem mindegy hová megy haza a bérlő. Ha a kiadó lakások hirdetéséből indulunk ki, akkor ott látszik, hogy a többség nem úgy gondolkodik és nem úgy viszonyul a kiadó lakáshoz, ahogy mi. De muszáj nekünk pont olyannak lenni, mint az úgynevezett többség?
A francokat, nem csinálunk sem segget a szánkból, sem kurvulni nem fogunk a pénz miatt. A gerincünk, az emberi méltóságunk, a nevünk még mindig fontosabb. Inkább dolgozunk többet, inkább kicsit több időt áldozunk rá, hogy a megtakarításaink után is jó étvágyunk legyen. Az egészség a legfontosabb. Ha az van, minden meg van. Lehet sznobok vagyunk, hogy számunkra fontos az egészség, az egészséges életmód, az egészséges ételek, az egészséges lakások, az egészséges bérlők, az egészséges üzleti kapcsolatok. Egészséges emberek vagyunk. Fantasztikus érzés erre gondolni, ahogy a friss kovászolt kenyér ropogós héjának hangja zengi be a konyhát. Micsoda érzések, micsoda emlékek. Vajas-mézes, vajas-lekváros, vajas-paradicsomos kenyér…Péntek este van. Lehet, nem biztos, csak lehet, hogy az átlagosnál egy picit jobban elfáradtunk, de a hétnek még koránt sincs vége, csak pár órácskára elvoltunk a konyhánkban. Gondolkodtunk az élet kis dolgairól lakástulajdonosként, lakásvásárlóként, bérbeadóként Magyarországon.
Kép: Ingatlanműhely
Az építő kritika szellemében a vitaindító bejegyzés kommentelhető, továbbgondolható. Csak hangosan gondolkodunk, ezért a tévedés jogát fenntartjuk. A témával kapcsolatban további kérdéseikre szívesen válaszolunk. Keressenek minket, csatlakozzanak hozzánk Facebook oldalunkon.
Kérjük, figyeljenek ránk, mert mi figyelünk Önökre.
Köszönjük.
Ingatlanműhely
