Magyarországon hagyománya van a nagycsaládok támogatásának, miközben csak fogyunk és fogyunk. Ennek ellenére a családok támogatása folyamatosan a három vagy több gyermeket vállalókat célozza. A legújabb állami támogatás szerint a jelzáloghitelekből kapnának minden 3. vagy többedik születendő gyerek után 1 millió forint visszanemtérítendő támogatást a családok. Már meglévő gyerekek után nem járna a támogatás. Első hallásra arra gondolhatnánk, hogy a 2 gyerekes családokat csábítja az állam a harmadik gyerekre. Végülis logikus, hogy ahol elfér két gyerek, ott van hely háromnak is. Ahol már van három vagy több gyerek, elvileg ott is van még hely plusz egy főnek. Ezért első sorban arra voltunk kíváncsiak, hogy milyen a magyar családok gyerekvállalási hajlandósága. A KSH 2016-ban vizsgálta a kérdést utoljára. Így egész frissek a számok.
A 2 vagy annál több gyermeket nevelő családok aránya el sem éri az 1 gyereket nevelő családok számát. A legnagyobb arányban pedig gyermektelen családok vannak Magyarországon. Jöhet a logikus kérdés, hogy miért nem támogatjuk azt is, hogy vállaljanak ők is gyereket. Sőt, miért nem támogatjuk azt is, hogy az 1 gyereket nevelők még egy gyereket vállaljanak. Relatív és abszolút értékeben is sokkal több gyerek születhetne szemben a legalább már 2 gyerekes családok kizárólagos támogatásával. Főleg akkor, amikor meglátjuk, hogy hány gyerek élt és él családban Magyarországon az elmúlt 27 évben.
A gyerekek száma trendszerűen csökkenő. Félő, hogy ez még évtizedekig így marad. Ha a demográfiai folyamatot meg szeretnénk változtatni, akkor elsősorban a gyerekvállalást kellene ösztönözni és nem azt, hogy nagycsaládok legyenek. Látható a gyermektelen és csak egy gyereket vállaló családok nagyarányú jelenléte Magyarországon. Rájuk kellene hatni, ha jelentős bababoom a cél. Nézzünk a számok mögé egy kicsit. Beszédes, ami most következik ugyanis.
Ez a szám azt mutatja, hogy a gyerekvállaló családok 1990 és 2016 között gyakorlatilag változatlan arányban vállaltak gyereket. Viszont a gyerekvállaló családok száma folyamatosan csökkent, ahogy a megszületendő gyerekek száma is. Ez is azt erősíti, hogy elsősorban a gyerekvállalást kell ösztönözni, hogy ne legyenek gyermektelen családok. Nagyon úgy néz ki, hogy Magyarországon nem a nagycsalád az érték, hanem már az, hogy ha valaki legalább egy gyereket vállal. Ezt az államnak is fel kellene ismernie. A nagycsaládok pozitív diszkriminációja nem elégséges ahhoz, hogy a demográfiai folyamatok érdemben megváltozzanak. Nézzük csak mit mutat a következő szám.
Az előző szám azt mutatta, hogy a gyereket vállaló családok száma a gyerekek számával arányosan változott. Addig ez a szám már azt mutatja, hogy csökken a gyerekvállaló családok száma. Magyarul, ha növelni tudjuk a gyereket vállaló családok számát, akkor nőni tudna a születendő gyerekek száma is. Teljesen mindegy, hogy első, második, harmadik vagy x-edik gyerek lenne az a családban. Csak szülessen meg és minden magyar családban legalább legyen egy gyerek. Legalábbis érdemes lenne törekedni erre. Bátor kijelentés lenne azt mondani, hogy elhibázott 37 év áll mögöttünk, amikor ezt nem ismertük fel. 1980 óta fogy a magyar. 1990 után sem tudtuk ezt megállítani. Továbbra is a nagycsaládokat erőltetjük, amikor láthatóan a magyar társadalom a nulla és egy gyerek között vívódik.
Kép: Instagram (Megjegyzés: a link már nem elérhető)
Az építő kritika szellemében a vitaindító bejegyzés kommentelhető, továbbgondolható. Csak hangosan gondolkodunk, ezért a tévedés jogát fenntartjuk. A témával kapcsolatban további kérdéseikre szívesen válaszolunk. Keressenek minket, csatlakozzanak hozzánk Facebook oldalunkon.
Kérjük, figyeljenek ránk, mert mi figyelünk Önökre.
Köszönjük.
Ingatlanműhely