”Egyes források szerint a 2008-as gazdasági válság óta a kivándorló magyarok 25–42%-a térhetett vissza.” – olvasható A visszavándorlás és az identitásváltozás kapcsolatának vizsgálata a hazatérő magyarok példáján tudományos munkában, amit Hegedűs Gábor és Lados Gábor ( Szegedi Tudományegyetem) írtak idén márciusban és letölthető a KSH oldaláról.
Az elvándorlást teljesen magától értetődőnek tekintjük
Elfogadjuk, megértjük és igazából tudomásul is vesszük. A siker, a tenni akarás, a karrier, a lehetőségek, anyagi megbecsülés, mint pozitív sztereotípiák, ha itt élőt arról kérdeznek meg, hogy miért mennek el innen magyarok. A jobb élet reményével kapcsolatban toleránsak vagyunk és úgy gondoljuk, akinek van lehetősége az éljen vele és nyugodtan menjen el. Többen játszanak el a gondolatával, mint amennyien valójában meg merik lépni. Hallani is néha, hogy pont azok választják a nehezebb utat, akik itthon maradnak. Ezzel azt is érzékelve, hogy az élet naposabb oldala várja az elvándorlókat.
Ez az idilli kép legalább olyan hamis, mint az itthoni helyzet túldramatizálása
Hamarabb fogadjuk el azt, aki külföldön lesz sikeres, mint aki itthon. Aki itthon tud karriert befutni, az csak ügyeskedő, opportunista és biztosan valamilyen gátlástalan, kapzsi ember lehet. Ha valaki állami vagy állam közeli munkát végez itthon és abból meg is él, akkor az a baj. Aki a versenyszférában boldogul, az meg csak lophat, csalhat és hazudhat, ha munkaadó, ha munkavállaló. Tisztességes módon itthon jól élni a „nem hisszük el kategóriába” tartozik. Az biztos titkol valamit, nem az akinek mondja magát. Bezzeg a messziről jött magyar, azt mond, amit akar, az evidens, hogy a külföldön élő magyaroknak jól megy. Nem kételkedünk benne, hogy az élet naposabbik oldalán nem lophat, nem csalhat és nem hazudhat senki. Ott nincs ügyeskedés, nincs opportunizmus és gátlástalanság. Ott minden és mindenki jó. Oda csak születni kell vagy kivándorolni és mindig kék az ég és zöld a fű.
A pénz egyébként is boldogít, a magyarok szerint főleg
Igen anyagias nemzet vagyunk, ha itthon élünk, ha máshol. A visszaköltözés kérdése tabu. Azzal nem tudunk mit kezdeni, mert nem fér bele abba a világképe, amit általánosságban gondolunk az elvándorlásról. Erről szól Hegedűs Gábor és Lados Gábor munkája. Kiderül, hogy vannak velünk született tulajdonságok, amik csak felerősödnek, ha átlépjük a határt. Van olyan, hogy az elutazásban a hazatérés a legjobb. Nekünk ez a gondolat jutott eszünkbe a sok tudományos magyarázatot olvasva. Sok tényező egyenlete ez. Nem csak a képzettség és a nyelvtudás számít, vagy a nyitottság, az alkalmazkodás képessége. Nem vagyunk egyformák, akkor sem, ha az a közös pont az életünkben, hogy elvándoroltunk. Ki így és ki úgy éli ezt meg, ha megtalálja a számításait, ha nem. Emberek vagyunk érzésekkel, ösztönökkel, ami még az egot is le tudja győzni. Nem mindenki bolond vagy lúzer, akit vonz Magyarország. A honvágy viszont még kevés ahhoz, hogy valaki visszatérjen. Mindig van valaki vagy valami, amiért érdemes megváltozni vagy döntéseket megváltoztatni.
Az építő kritika szellemében a vitaindító bejegyzés kommentelhető, továbbgondolható. Csak hangosan gondolkodunk, ezért a tévedés jogát fenntartjuk. A témával kapcsolatban további kérdéseikre szívesen válaszolunk. Keressenek minket, csatlakozzanak hozzánk Facebook oldalunkon.
Kérjük, figyeljenek ránk, mert mi figyelünk Önökre.
Köszönjük.
Ingatlanműhely
